Aradi vértanúk

Aradi vértanúk

Aradi vértanúk - áll a címben.

Szabadság-szobor - Arad

De kik is voltak ők? Bár már általános iskolai tanulmányaink során találkoztunk a történelemkönyvek lapjain ezzel a meghatározással, mégsem foghattuk fel igazán, miről is szólnak valójában a leírtak. Ennek ellenére meg kellett tanulni a neveket, helyszíneket, évszámokat, de nagy valószínűséggel szép számmal akadnak köztünk olyanok - talán a többség ilyen - akiknek mindez nem jelentett mást, mint egy leckét, amit be kellett magolni. Ahogy múlnak az évek, sok minden a feledés homályába tűnik. Aki nem foglalkozik napi szinten a múlt feltárásával és történéseivel, az csak akkor gondolkodik el egy-egy évfordulón, mikor valahol megemlékezést tartanak vagy olvas róla. Így vagyunk ezzel október 6-án is. Néhányan persze ekkor sem tudják, mit is ünneplünk valójában, de valószínűleg nem is nekik íródott ez a hozzászólás.

A többségünk azért vélhetőleg tisztában van vele, hogy kik is azok az "Aradi vértanúk". De térjünk vissza az eredeti kérdéshez: Kik is voltak ők?

Az ünnepek kapcsán előkerülnek szavak. Szabadságharc, hősök, vértanúk, halál, dicsőség, önfeláldozás, kivégzés, vér .... és még sorolhatnánk tovább. A szavak látszólag két csoportra oszthatók. Az egyik csoportba a magasztos, a másikba a megrendítő szavak kerülhetnének, de mégis egységet alkotnak. Miután elolvassuk az aradi tizenhármak és az első független miniszterelnök vesztőhelyre küldésének történetét, megértjük miért van ez így. Az aradi vértanúkra emlékezünk.

Hungária, a
Szabadság-szobor főalakja

Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentette a 13 honvédtiszt és Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítélet. Bár a magyar honvédseregek csak augusztus 13-án, Világosnál – szimbolikus módon az oroszok előtt – tették le a fegyvert, a Habsburg katonai közigazgatás megtorló akciói már július elején megkezdődtek. A korábban lemondott Welden után a „bresciai hiéna” néven ismert Haynau táborszernagy lett a császári hadsereg új főparancsnoka. Ferenc József utasítására a már megszállt területeken hajtóvadászatba kezdett a szabadságharc támogatói ellen. Mivel a háború még folyt, ezért ebben az időszakban jórészt a polgári lakosság ellen folytak az akciók. Papok, jegyzők, tanítók voltak ennek a tisztogatásnak az áldozatai.  A fegyverletételt követően aztán tárgyalásokat kezdtek I. Miklós cárral, a fogságba esett foglyok átadásáról. Bár a cár könyörületességre intette Ferenc Józsefet, a császár példát akart statuálni a a szabadságharc vezetőivel szemben. Haynau statáriális eljárás keretében kívánta kivégeztetni az elfogott vezetőket, de ezt még Ferenc József is elutasította.

Számos városban katonai törvényszékek alakultak, többek közt Kecskeméten, Nagyváradon, Aradon. A 13 honvédtiszt elleni eljárást Aradon, Karl Ernst törzsbíró vezetésével folytatták le. A bíróság az aradi tizenhármakat két szempont alapján választotta ki: egyfelől mindegyikük a császári hadsereg tisztjeként kezdte meg katonai pályafutását, másfelől pedig valamennyiükről elmondható volt, hogy az 1848. október 3-i uralkodói manifesztum kiadása után önálló seregtesteket vezettek. Bár ehhez rendes esetben tábornoki rang szükségeltetett, Lázár Vilmos személyében mégis akadt egy kivétel, akit Bem az utolsó napokban nevezett ki ezredesnek, és a világosi fegyverletételkor állt először egy seregtest élére. A haditörvényszék elé állított tisztek elleni vád elsősorban fegyveres lázadás volt, amit a Függetlenségi Nyilatkozat kiadása – 1849. április 14-e – után szolgálatban maradók esetében felségárulásnak minősítettek.

A Hunyadi Rend az
aradi emlékműnél

Az eljárás koncepciós per volt, mivel a halálos ítéleteket már korábban meghozták ellenük. A vádak sem állták meg helyüket, mivel az egyik vádpont szerint felségárulás volt a bűnük, de Ferenc József nem volt jogilag legitim király. A másik fő bűnvád pedig a fegyveres lázadás, ami szintén nem állta meg a helyét, mert 1848 októberében Ferdinánd törvénytelenül oszlatta fel a magyar országgyűlést. Mindezek a tények azonban nem zavarták a Karl Ernst főtörzsbíró vezette 14 tagú törvényszéket és augusztus 25-én Kiss Ernő kihallgatásával elkezdődött a honvédtisztek elleni eljárás.

A vizsgálat során a vádlottak nem részesültek méltányos eljárásban. A "védelmüket" a vád képviselete látta el, vallomásaikat csak részben rögzítették és kivégzésük tényét is csak két nappal előbb tudatták velük. Haynau kívánsága szerint mindannyiukat kötél általi halálra ítélték szeptember 25-én. Négy fő ügyében Ernst enyhítésért fellebbezett Haynauhoz, aki Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Schweidel József és Kiss Ernő esetében az ítéletet golyó általi halálra változtatta. Az enyhítést az első két esetben az indokolta, hogy Dessewffy és Lázár az osztrákoknak adták meg magukat, Schweidel és Kiss pedig viszonylag jelentéktelen szerepvállalása miatt részesült főparancsnoki „kegyben”.

Gróf Batthyány Lajos
kivégzése Pesten

A honvédtisztekkel párhuzamosan gróf Batthyány Lajos, az első felelős kormány miniszterelnöke ellen is eljárás indult. Az Olmützben ülésező osztrák bíróság a lázadás mellett azt is rá akarta bizonyítani, hogy részt vett az 1848. október 6-i bécsi forradalom megszervezésében, ezért felségárulással vádolták. Az ügyészek eleinte azt gondolták, hogy - bár előre borítékolt volt a halálos ítélet -, az uralkodó később majd kegyelmet ad a grófnak. Ez nem valósult meg, ugyanis a szintén aggályos jogi eljárást megelőzően Ferenc József szabad kezet adott Haynaunak a gróf ítéletének végrehajtása kapcsán. A szabad kéz annyit jelentett, hogy mindössze utólagos jóváhagyást kellett kérnie Bécstől, ami megpecsételte Batthyány sorsát. Haynau neki is a leg megalázóbb kivégzési módot választotta, az akasztást. A gróf a felesége által korábban bejuttatott tőrrel azonban megsebesítette magát, ami lehetetlenné tette a kivégzés ilyen fajta végrehajtását.

A 13 tiszt és a gróf kivégzésének napját Haynau szándékosan október 6-ára időzítette, ez volt ugyanis a bécsi forradalom és Latour hadügyminiszter meggyilkolásának évfordulója. Egyértelművé téve ezzel azt a tényt, hogy az eljárás célja nem az igazságszolgáltatás, hanem a bosszú volt.

Aradi vértanúk

Haynau rendelkezése nyomán hajnali fél hatkor, a négy golyó általi halálra ítélt tisztet végezték ki először. Sorrendben Lázárt, Dessewffyt, Kiss Ernőt és Schweidelt. Utánuk következtek a kötélre szánt tábornokok. A sort hat órakor Poeltenberg Ernő nyitotta meg, őt pedig Török Ignác, Láhner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, majd Damjanich János követte. A legszörnyűbb büntetés így Vécsey Károly grófnak jutott osztályrészül, neki ugyanis végig kellett néznie társai halálát; miután ő már senkitől nem tudott elbúcsúzni, kivégzése előtt jobb híján Damjanichnak csókolt kezet.

A kivégzést követően a holttesteket kint hagyták elrettentésül, de ezzel épp az ellenkezőjét érték el, a közeli falvakból több ezren zarándokoltak a vesztőhelyre. Batthyány Lajost ugyanezen a napon Pesten az esti órákban, az Újépület zárt udvarán állították kivégzőosztag elé, majd a ferencesek belvárosi templomában helyezték végső nyugalomra.

A vesztőhely közelében
emelt emlékmű

Az aradi tizenhármak és az első felelős miniszterelnök meggyilkolásával elérte csúcspontját a Haynau vezette megtorlás, ami erős indulatokat váltott ki Magyarországon és Európát is tiltakozásra késztette. Haynau és Ferenc József a magyarság függetlenségi törekvését kívánta büntetni, ennek nyomán pedig a tizennégy kivégzett férfit joggal tartjuk nemzeti ügyünk mártírjainak.

Ma Aradon emlékmű áll a kivégzettek nyughelyén. Bár a vesztőhely kissé arrébb volt, kb. 500 méternyire a várárokban, ezt a város lakossága a megtorlás idején nem közelíthette meg, ezért az ahhoz legközelebbi helyen először fát ültettek és egy keresztet helyeztek el még 1849-ben. Majd 1871-ben az Aradi Honvédegylet emlékkövet állított a mai emlékmű helyén. A ma is látható, csonka gúla alakú dombot és a tetején az obeliszket 1881-ben emelték.

Aradi vértanúk

Ady Endre: Október 6

Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott - hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsucsókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szivünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.

-- Lesbat --

A szeretet a kulcs minden szív felé - még mindíg

Szinte pontosan egy év telt el azóta, hogy főszervezője lehettem egy motoros segélytúrának. Ez alatt az egy év alatt számtalanszor eszembe jutott, hogy megírjam ezzel kapcsolatban a gondolataimat, érzéseimet, de aztán a végső lökés mindig elmaradt. Most igyekszem kitölteni ezt az űrt, ami azóta is a lelkemet nyomja. Nem kötelességből, inkább tudatalattiból.


A túra előkészületeiről, szervezéséről, lebonyolításáról órákig tudnék írni, de most nem ez a lényeg. Ez csak annyiben tartozik jelen irás témakörébe, hogy ismét bebizonyosodott, a becsülettel elvégzett munkának mindig megvan a gyümölcse. Na meg hogy semmit sem adnak ingyen ;) Ez ugyanannyira fontos!


Másik meghatározó pillanat abban, hogy ez az írás most megszületett (remélem tényleg megszületett, különben most csak magamnak írnék), hogy mindössze egy hete annak, hogy résztvettem egy olyan dologban, amiben még előtte soha. Nem lövöm le a poént, hogy pontosan mi volt ez, majd a maga idejében ez is nyilvánossá válik. :-D Most csak annyit erről, hogy sikerült ismét a véletlenek összjátékának köszönhetően újabb értékes embereket megismernem. Fél órányi gurulásra tőlem Gyönkön, belecsöppentem egy számomra szinte teljesen idegen környezetbe.

Csak azért nem volt teljesen idegen, mert azért szép számmal berregtek ott vasak, így én sem lógtam ki túlzottan a sorból. Ott találkoztam olyanokkal, akikkel első szóra megértettük egymást. Tisztában voltunk egymás életfelfogásával, legfőbb céljaival, kicsit beleláttunk egymás lekébe. Pedig mindössze néhány óra találkozás, néhány mondatnyi beszélgetés után ritkán jut el idáig az ember. Jó, nem elsőre, de másodikra már igen. Amikor szóba elegyedsz valakivel, akit előtte nem ismertél, soha nem találkoztál vele, de mégis valamiben hasonlítotok, az igencsak jól tud esni az ember lelkének. Kicsit megnyugszik, hogy nem is olyan hülye, mint gondolja, hisz mások is vannak annyira elvetemültek, hogy kissé kilógva a megszokott konvencionális világból, más dolgokat tartanak fontosnak. Hogy mik ezek? Hát mindenkinek más. Nem is sorolom fel, mert ezek a nagy találkozások csak akkor működnek, ha olyan szerencsés vagy, hogy hasonszőrűekkel találkozol. Irányítani persze lehetne ezt, de nem érdemes, mert akkor a végén izzadságszagú lesz a dolog.


Na de itt nem ez történt (Bár meglehetősen meleg volt a bőrgatya, így az izzadtség is jelen volt. :-D ) Már ott a találkozás helyszínén beszélgettünk. Véleményt cseréltünk, nosztalgiáztunk, tervezgettünk. Aztán másnap olyanokkal sikerült beszélni - milyen jó is néha a Messenger, ami máskor viszont idegesítően felforgatja a személyes kapcsolatokat -, akikkel Gyönkön nem. Mégis rácsodálkoztam, hogy néhány mondat után úgy tudtunk egymással őszinte párbeszédet folytatni, mint előtte soha. A bizalom, az hogy hisznek neked és megbíznak benned, ha elmondod a belső gondolataidat, nagyon sok erőt ad a folytatáshoz. Ahhoz, hogy tudd, érdemes újra és újra nekifutni egy problémának, akadálynak, ha szembesülsz vele, mert a túloldalon (a problémán túlra gondolva, nem az életen túlra ;) ) ott vár a jutalom.


Nos az ismét hosszúra nyúlt bevezető után - ami lassan megszokottá válik az írásaimban - következzen a lényeg, ami a címben is szerepel.

A "Motoros Segélytúra Zsobokra" óta eltelt egy év. Rengeteg minden történt ezalatt az idő alatt, de azóta sem halványodott el a fénye. Kicsit talán hátrébb szorult az élet mindennapi feladatai közt, de nem feljtettem el. Sem magát az eseményt, sem az embereket, akikkel együtt lehettem azon a csodálatos szeptemberi hétvégén. Az őszinte gyerekeket, motorosokat, a zsobokiakat, a barátaimat. Igen, a barátaimat. A régieket és az újakat. Mert akár egyetlen találkozás után is szerezhet barátot az ember. Bár a "szerezni" nem fedi a valóságot, mert barátot csak találni lehet.
Így voltam ezzel én is, találtam barátokat. Talán nem olyan intenzív barátság ez, mint amit az ember a mindennapokban így nevez. Mi nem járunk együtt bulizni, nem iszogatunk egymással a kocsmában, nem röffenünk össze találkozni. Mégis barátságnak nevezem, mert örökre szóló élmény volt ezekkel az emberekkel ismerettséget kötni.


Ahogy a címben is olvasható "A szeretet a kulcs minden szív felé". Ez a gondolat pontosan az egyik új barátomtól származik, akinek hitvallása, elkötelezettsége a közösség iránt példamutató. Ő fogalmazta ezt meg, amit meghallva rögtön tudtam, hogy ez lesz a segélytúra jelmondata. Ez az egyetlen mondat ugyanis mindent kifejez. Nem kell ennél több, őszintébb. Szeretettel utat találsz a másik szívéhez. Vagy másképpen értelmezve nyisd ki a szíved és rádtalál a szeretet


Ezzel kapcsolatban, rögtön a tavalyi eseményt követően így írtam újdonsült barátomnak:

"Túl vagyunk egy mozgalmas és dolgos hétvégén. Nem is gondolná az ember, hogy több hónapig tartó szervezés és egyeztetés után elérkezik az a nap, amikor már emlékként gondolunk vissza minderre. 

Mikor tegnap hazaérkeztünk este 9 órakor, azt éreztük elfáradtunk. De ez a fáradtság nem olyan volt, mint egy hétköznapi, munkában töltött nap fáradalma. Ez kellemesen járta át az ember testét és lelkét.

Miközben hazafelé motoroztunk, az útra és társakra való figyelés közben előtörtek gondolatok, képek, mondatok. Számtalanszor arra eszméltem, könnyezem a bukósisak alatt. Nem a menetszéltől, nem. A gondolatoktól. Azoktól, amiért érdemes volt végigvinni a túra szervezésével járó feladatokat.

Nem győzöm elégszer megköszönni azt a szeretetet, odafigyelést, lelkesedést, közvetlenséget, ami felénk áradt. Ezért érdemes dolgozni, küzdeni, konfliktusokat felvállalni. Mert mindig akadnak gáncsoskodó, irigy emberek. De meg kell tanulni továbblépni ezen és a cél érdekében érdemes áldozatokat hozni.

2013-ban vettem részt első alkalommal ilyen jellegű segélytúrán, mint a mostani, de csak egyszerű motorosként. Akkor és azóta is minden évben segítettem, segítem a túra megvalósulását, a lehetőségekhez képest. Az idei viszont minden szempontból más volt. Bár sorrendben a 14., nekem ez az első számú túra. Első azért, mert először lettem főszervezője egy segélytúrának és első azért, mert ez volt az, amire mindig is vártam, ami mindig is célként lebegett előttem, hogy pontosan ilyennek kell lennie egy ilyen eseménynek.

Ahol az anyaországon kívül élő magyar testvéreink és főként a gyermekek a legfontosabbak. Hogy odafigyeljünk egymásra, hogy szeretetet adjunk a másiknak, hogy felnyissuk az emberek szemét. Bízom benne, hogy valamit tettünk ezért. Ha csak egy napra is, de összehoztunk egymástól látszólag messze lévő közösségeket. A motorosokat, a falu lakóit és természetesen ami a legfontosabb, a gyerekeket.

Folyamatosan kapjuk a pozitív visszajelzéseket, ami megerősíti bennünk, hogy érdemes volt megszervezni, megvalósítani ezt a szeptemberi találkozást."

Nos azt hiszem, a lényeg benne van. Haladok tovább a saját utamon, ha akadály kerül elém átugrom. Vagy ha már ugrani nem tudok, kikerülöm. Vannak céljaim, vannak terveim. A legtöbbjük még csak foszlányokban jelenik meg a képzeletemben, aztán továbbsuhan. De mindíg erősebbek ezek a bevillanások, ahogy egyre több értékes emberrel, baráttal találkozom. Bízom benne, hogy lesz még rá számtalan alkalom, hogy a fentiekhez hasonló gondolatokat oszthassak meg azokkal, akik elolvassák ezeket az általam képernyőre vetett gondolatokat. Bízzatok egymásban, keressétek a barátokat, nyissátok ki a szíveteket, mert a szeretet a kulcs minden szív felé!

-- Lesbat --

A szeretet a kulcs minden szív felé - utóhatás

Ahogy azt ígértem, folytatom a zsoboki motoros segélytúra apropóján képernyőre vetett gondolataim sorát. Érdemes előbb azt az írást elolvasni, hogy valamennyire kerek történet alakuljon ki az olvasóban.

Az esemény létrejöttének történetét már ismertettem. Hol részletesebben, hol kicsit ugrálva térben és időben, de elegendő információ halmozódott fel ahhoz, hogy aki minden részletre kíváncsi, választ találjon a szürke foltokra is. Erre természetesen a Hunyadi Rend honlapja és Facebook oldala a legalkalmasabb terep.

Szóval ott tartunk a történetben, hogy a jelmondat vagy szlogen megszületett, mely a túra után még erősebben éreztette létjogosultságát. Néhány kiegészítést tennék csak, hogy világosan lássa mindenki a hatását ennek a "tájidegen" eseménynek. Ilyen ugyanis még nem volt Zsobokon. Volt már hasonló méretű szervezés, mint azt megtudtuk a helyiektől és mi is a kezdetektől amellett foglaltunk állást, hoy az egész falut vonjuk be a hétvégi találkozóba. Így tulajdonképpen egy falunap szerű közösségi program jött létre. De hogy motorosok ilyen létszámban meglepjék a falut, ilyen még nem történt.

Nem titkolt célunk volt, hogy az anyagi segítség teljes egészét a gyermekotthonnak szántuk, ez végig mindenek feletti szempont volt. Mindent ennek rendeltünk alá.

De hagyjuk is a technikai részleteket, ennek az írásnak inkább az a célja, hogy megpróbálja visszaadni azt a hangulatot, érzést, élményt és még ki tudja mit, ami megfogalmazhatatlan. Minden motoros túra, mely nem a saját szórakoztatásunkra születik, hanem határozott célja egy közösség segítése, arra mind kijelenthetjük, hogy megfoghatatlan élményt nyújt az abban résztvevőknek. Rendkívül nehéz szavakba ölteni azt, amit az ember ilyenkor érez. Előtte, alatta, utána. Minden összeadódik, hatással van egymásra, felkavar, megrendít, megmosolyogtat, megríkat. Majd jön a másnap, a túra vége, a hazaérkezés. Mindaz, amit átélélünk ilyenkor, nem csak a pillanat csodáját nyújtja. Jóval többet annál.

Amikor hazaérkezel, leszállsz a motorról, azt gondolod - De jó itthon! Hazaérsz izzadtan, kissé szagosan, fáradtan, esetleg bőrig ázva, égő szemekkel, zsibbadt végtagokkal a sokszáz kilóméter után. Normális ember azt mondja, soha többé nem ül motorra. De mint tudjuk, mi valahol nem vagyunk normálisak. Mindegyikőnknek van egy kis defektje. :-D Mi azt mondjuk másnap reggel, amikor még sajog itt-ott, hogy mikor megyünk legközelebb? Már alig várom!

Ilyenek vagyunk mi motorosok. Megyünk, mert a vérünk hajt és szerencsére rengetegen vagyunk, akik ezt nem cél nélkül, hanem szánt szándékkal tesszük. Közösséget építünk, próbáljuk jobbá tenni mások életét és sajátunkét is.

Fentiekből talán kitűnik az az eufória, ami egy ilyen túrát a kezdetektől a végéig és még utána is napokig, hetekig, hónapokig körülleng. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy megadatott a sorstól, hogy ezt többször átélhettem és remélem még sok alkalmam lesz megtapasztalni a létezésemnek ezt a ritka adományát. Mindez persze nem hull az ölünkbe, tenni is kell érte.

Mit jelentett midez azoknak, akikért a motorosok útrakeltek sokszáz kilométerről? Erről őket kell megkérdezni. Amit mi tapasztaltunk, az könnyeket csal minden "kemény motoros" szemébe. A gyerekek önfeledt mosolya, a szeretet, amivel fogadnak. A pillanatok alatt egymásra hangolódás és az a végeláthatatlan szeretet, a sorsközösség, ami körüllengi az egész hétvégét. Ez leírhatatlan, ezt csak megtapasztalni lehet. Soha nem látott emberek együvé tartozása, azonos gondolkodása. Idősek, fiatalok, gyerekek, mindenki egyetlen érzésben egyesül.

Amikor egy idős néni könnyeivel küzdve idézi fel, milyen érzések törtek fel benne a motorok bevonulásakor a faluba. Mint amikor 1940-ben a második bécsi döntést követően a magyar csapatok bevonultak a faluba. Ezt juttatta eszébe, hogy ismét magyar lehet!

Mindig azt mondom, ezt meg kell élni!

Így a gondolataim vége felé kicsit rendezem a lelkem és muszáj kicsit arról is szót ejtenem, mi a helyzet mostanában, több hónappal később. Nos a mai napig hatása alatt vagyok. Nem tudom, jobb ember lettem-e, nem is gondolkodom ezen naphosszat. Örülök, hogy megadatott az életemben, hogy részese és kicsit talán formálója is lehettem egy ilyen küldetésnek. Néha kapok egy-két jelzést, hogy nem felejtettek el minket a faluban. Igyekszem követni a falu életét és szerencsére azt látom, hogy ez egy nagyszerű magyar közösség, amelyik büszke magyarságára, kultúrájára, történelmi értékeire. Kívánom nekik, hogy ez még nagyon sokáig, a mi életünkön túlmutatva is megmaradjon az utódaink számára. Hisz tudjuk, övék a jövő.

Tényleg a teljesség igémnye nélkül, de mégis szükségét érzem megemlíteni azokat a nagyszerű magyar testvéreimet, akikkel örök lelki kapcsolatba kerülhettem. Akiket valamiért kihagytam a felsorolásból, tőlük ezúton is a megbocsátásukat kérem.

Akiknek különösen hálás vagyok, hogy a kezdetektől önzetlenül segítették a Zsoboki Motoros Segélytúra létrejöttét:

Ruzsa Erzsébet, Bartha István Zsolt, Gál-Jankó László, Varga-Imre István, Gál-Máté Csilla, az ő családtagjaik, a Bethesda Gyermekotthon dolgozói, a Pántlika Zenekar tagjai, az iskola dolgozói, a falu lakói és mindenki, aki erejét nem kímélve dolgozott azon, hogy mindenki élményekkel gazdagon térhessen haza. Na és végül, de nem utolsó sorban köszönet mindazoknak, aki eljöttek, velünk voltak, akik segítettek. A Hunyadi Rend aktív segítő tagjainak is hálás vagyok! Karsai Lacinak külön köszönet a drónos felvételekért.

Köszönöm!

Valahol, valamikor talán azokkal is lesz alkalmam találkozni, akik még nem vettek részt ilyen eseményen, nem tapasztalhatták meg ennek jótékony hatását az emberi lélekre. Kívánom mindenkinek, hogy legalább egyszer az életében éljen át hasonlót!

Az eljövendő alkalmak várakozásteli izgalmával kívánok minden olvasómnak hasonlóan meghatározó élményeket. Tartsátok nagy becsben a kulcsot, ha meglelitek, mert a szeretet a kulcs minden szív felé!

-- Lesbat --

A szeretet a kulcs minden szív felé - egy segélytúra margójára

Régóta fennálló adósságot igyekszem törleszteni a mostani bejegyzésemmel (lehet, hogy első körben csak a felét). Ez az adósság kizárólag magammal rendezendő tartozás, semmi több. Belső igény, megfelelni vágyás egy saját magammal szemben támasztott követelményrendszernek. Mint minden eddigi írásom, ez is kíméletlenül őszinte és szókimondó lesz. No nem nagy titokról lerántott lepelre tessék is gondolni a nyájas olvasónak. Semmi világmegváltás, végső kinyilatkoztatás nem fog előkerülni. Ez egy őszinte írás, melyet bármikor vállalok, mert ez vagyok. Őszinte, tetteit felvállalló és arra általában büszke, nyitott személyiség. Most azonban jön a szokásos, "de nem én vagyok a lényeg", hát kezdem is azt, amiért megint billentyűzetet ragadtam.

Jó ideje nem tettem ezt. Semmi különösebb okom nem volt rá, hogy félretoljam a klaviatúrát és megkíméljem olvasóimat a gondolataimtól. Azt sem mondhatom, hogy nem történtek említésre méltó dolgok legutóbbi blogbejegyzésem óta. Mindössze elkerült az ihlet. De pár napja megint itt keringett a múzsa a fejem felett, ezért most megpróbálom megragadni a lehetőséget, míg végleg el nem reppen.

Páran talán már a címből tudják, miről szeretnék most - némi túlzással - ország-világ előtt gondolatokat megosztani. Akik még nem, azok majd apránként rájönnek, ha elolvassák a következő sorokat.

Na most már akkor tényleg elkezdem ilyen hosszúra sikerült bevezető után. Történt ugyanis, hogy évek óta ismét rátaláltam arra, ami az életem része volt mindig is, csak legfeljebb volt benne néhány tíz év szünet. Ez pedig a motorozás. Magáról a motorozásról már meséltem és az ahhoz kapcsolódó gondolataimat már korábban is megosztottam (tulajdonképpen ezért joztam létre ezt a blogot is). De most a motorozást egy másik oldalról mutatnám be mindazoknak, akik nem ismerik közelebbről ezt az életérzést, szenvedélyt, hobbit. Úgy egyáltalán, nem ismerik a motorosokat.

A motorozásnak van egy belsőséges, családias oldala. Összetartozás, sorsközösség, minden motorosnak kicsit más, de mégis mindenkinél van egy közös pont. Az összetartozás érzése. Talán ez a legszebb része ennek a valaminek. Azért valaminek, mert mindenkinek más, mint azt az előbb említettem is. Szenvedély, hobbi, lazulás, felvágás (ilyen is van) stb. Ebből is látszik, mennyi mindennek nevezhető. De mindig, minden motoros - némi túlzással - egyetlen közösség tagja. Egy nagy motoros közösségé. Vallástól, nemtől, identitástól, politikai hovatartozástól függetlenül, egy család vagyunk. Köszönünk egymásnak, ha találkozunk, segítünk egymásnak, ha a társunk bajba kerül, megmozdulunk ha hívnak. Kivételek persze itt is vannak, mint minden másban. De ettől most tekintsünk el, nem róluk szól ez a mostani történet.

Segítünk, megmozdulunk. Mit is jelent ez valójában?

Olyan motoros csapat tagja lehetek - nagyjából 6 éve -, akikkel az első pillanattól kezdve megértettük egymást. Közös volt az érdek, a cél, a gondolatok. Nyugodtan kijelenthetem, minden alapvető értékben egyetértettünk, ami az elesettek támogatásáról szól. Amikor én a csapat közelébe kerültem, ők már a nyolcadik túrájukon is túl voltak, amit minden évben megszerveztek egy erdélyi gyermekotthonok megsegítésére. Sokan ismerik a történetet. Aki nem, az tanulmányozza a Hunyadi Rend oldalát, ott mindent megtalál amire kíváncsi.

Szóval minden év szeptemberében szerveztek egy motoros segélytúrát, ahol a résztvevők adományaikkal és jelenlétükkel segítették a nehéz sorsú erdélyi magyar gyermekek mindennapi ellátását és igyekeztek örömöt hozni nehéz életükbe.

Én a 9. nagyszalontain vettem részt először. Meghatározó élmény volt, azóta is elkötelezettje vagyok ennek a túrának. Ezek az alkalmak mindig lehetőséget adtak, hogy új embereket ismerjek meg. Kitágult a világ, rájöttem hogy rajtam kívül is léteznek velem együtt gondolkodó, tenni akaró emberek. Éppen ezért igyekszem minden olyan helyre eljutni, ahol szükség van ránk. Elsősorban nem a pénzről szólnak ezek a túrák. Sokkal inkább szólnak arról, hogy felkaroljuk az elesetteket, lélekben felemeljük és megerősítsük őket. Elhitessük velük, hogy igen, érdemes megküzdeni minden áldott nap azért, hogy mgyarságukat felvállalva, büszkék lehessenek származásukra. Ne kelljen szégyenkezniük csak azért, mert valahol, valaki egyszer úgy döntött, ők másnaptól már nem magyarok. Nekik többé nem Magyarországon kel fel és nyugszik le a nap. Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan embereket ismertem meg, akik büszke magyarok annak ellenére, hogy nem köztünk élnek az anyaországban. Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján. Szándékos a nagy kezdőbetű, mert megérdemlik!

Nos a történetben ott tartok, hogy sok-sok jó embert megismertem. Telnek, múlnak az évek, segélytúrák, barátok, élmények, felfoghatatlan történetek. Aztán eljön a nap, amire mindig is vártam, csak nem tudtam róla. Elérkezett a lehetőség, hogy megmutassam mennyit érek. Hogy ne csak a szám járjon, hanem a kezem is. Sok véletlen esemény összessége okozta ugyanis azt a helyzetet, hogy veszélybe került a további segélytúrák folyamata. Tőlünk függetlenül persze mások folytatták a saját útjukat, csak mi botlottunk néhány rögbe, melyek elzárták az utat. Így alakult, hogy rám esett a választás. Találjak kiutat. Vagy mutassak utat? Keressek másik utat? Ki tudja, de választás elé állított az élet. Keressek megoldást a sok akadály közt, hogy a 2018-as évben is lehessen túra. Legyen 14. segélytúra, ne szakadjon meg a hagyomány. Vagy feladjam és álljak hátrébb? Csinálja más?

Felvállaltam. Persze, hogy első pillanattól az Internet adta a lehetőséget. Másképp ma már lehetetlen bármit intézni.

Elkezdődött hát a lázas keresgélés. A cél mindenképp egy külhoni magyar gyermekeket nevelő intézmény támogatása volt. Ennek miértjére nem térek ki, mert ez számomra evidens. Ha másnak nem, akkor nem is tudom miért olvassa mindezt. ;) Rengeteg mindent talál az ember a világhálón, ha keresgél. Talán túl sokat is. De nekem szerncsém volt, mert viszonylag hamar rátaláltam arra, ami aztán meghatározó részévé vált eddigi és ezutáni életfelfogásomnak, világlátásomnak. Rátaláltam egy kis falura. A falu leírását inkább azokra bízom, akik jobban járatosak ebben, így idemásolom a falu történetét bemutató írást. Remélem megbocsátják nekem ezt a kis plagizálást.

Sztána és Bánffyhunyad között, a Kolozsvár- Nagyvárad vasútvonal mentén, a kalotaszegi Alszegen, egy festői gödörben, a Riszeg-hegy lábánál, minden oldalról dombokkal körülvéve, 397 méterrel a tengerszint felett fekszik kis falunk: Zsobok. Neve szláv eredetü szó, magyarul gödröt jelent, s mint neve is mutatja, védett eldugott helyen, egy gödör mélyén fekszik ősidők óta. Mondhatni rejtett fekvése és nehezen járható útjai megkímélték a pusztulástól a benne letelepedett magyarságot. Sovány, köves, nehezen müvelhető határa nem keltette fel sem a földesurak kívánságát, sem más ajkú népek letelepedési, birtoklási vágyát. Ravasz László püspök szerint: "Kalotaszeg olyan, mint egy óriás karéj kenyér. Körülveszik a Gyalui s Bélesi havasok, és a Vigyázó előhegysége, s lassan ereszkedik le a négy völgybe a Sebes-Körös, Nádas, Almás és a Kalota patak mentén, nyugat, kelet és észak, dél felé. Közepét egy komor fennsík foglalja el, közepén Bánffyhunyaddal, széle körös-körül hirtelenül hegyes, lankás, katlanos, távolból a Vigyázó hófehér homloka néz el felette, míg az egészet bezárja a négy víz négy kapuja." Zsobokra is érvényes a földrajzi leírás, a megbúvó kis falut meredek dombok fogják karélyba természetes várfalszerüen.
Szomszédai: északon Farnas, délen Körösfő, délnyugaton Sárvásár, nyugaton Magyarbikal, keleten Sztána. Községközpontja Váralmás. Bár Szilágy megyei falu, nyelvjárásilag azonban Kalotaszeghez tartozik, a vasútvonal képezi a határt Szilágy, illetve Kolozs megye között Zsobok esetében. A falu három fő részből tevődik össze, a három utca mentén: Alszeg, Felszeg és Egellő. Területét tekintve a belterület 115 hektárt, a külterület pedig 10200 hektárt foglal magába. Zsobok gödörfalu és a 2,5 km-re lévő vasútmegállóhoz földes gyalogút vezetett. Autóbuszjárat sosem volt a faluban. A gyülekezet nagy összefogásával és külföldi segítséggel 1994-ben elkészült a Zsobokot Sárvásárral összekötő új köves út. Azóta Zsobok megközelíthetőbbé lett, az ingázási lehetőségek is könnyebbek lettek.
Zsobok 292 lakosú, református, szín magyar település. Nagy erénye ennek a falunak, hogy meg tudta őrizni magyarságát és hagyományait egyaránt. Még mindig él itt a tarka színvilágáról híres kalotaszegi népviselet, melyet úgy az idősebb, mint a fiatalabb generáció is egyaránt szívesen visel.

Forrás: zsobok.ro

Nos erre a kis falura találtam, ahol a Bethesda Gyermekotthon működik. Az otthon és a falu történetéről minden egyebet megtaláltok a falu oldalán, a zsobok.ro oldalon.

Megtaláltam hát a falut, a gyermekotthont, minden adott volt. Nosza, rendezzünk segélytúrát! Gondoltam én kicsit naívan, míg bele nem gondoltam, mivel is jár egy túra tökéletes megrendezése. Mert ez magammal szemben elvárás volt. Ha valamit szervezek és a nevemet adom hozzá, akkor az közel legyen a tökéleteshez. Először is az, hogy mi motorosok tudjuk kik vagyunk valójában, az egy dolog. De a kívülállók nagy része egyáltalán nem így áll a kérdéshez. Rengeteg a beidegződés velünk szemben, ami sajnos általában nem pozitívumokat jelent. :) Meglett férfi emberek bőrben, szőrösen, büdösen, hangoskodnak, isznak ... Ugye ti is ismertek ilyen embereket? A legfontosabb feladat először is rávenni valakit, hogy engedje, hogy segítsenek neki. Mindezt úgy, hogy ne éreztesd egy percre sem, hogy sajnálod őket. Ők nem kérik a sajnálatodat. Nincsenek rászorulva. Céltudatosak, büszkék magukra és küzdenek minden áldott nap. Érted is, értünk is. Azért, hogy minden magyar büszke lehessen. Én mindig hálás leszek nekik ezért!

Na mielőtt megint elkanyarodnék mindenféle altémában, kanyarodjunk vissza a történet vezető szálához. Megvan a célpont, hangold rá a vedéglátót, hogy azonosak legyenek a céljaitok. Megtettük.

Mostantól azért használok néha egyes szám első személyt, máskor többes szám első személyt, mert a kezdeti kapcsolatfelvételek után alakult egy kis lelkes csapat, mely a szervezés folyamán végig hatalmas segítséget nyújtott. Nem csak fizikai teendők ügyében, hanem lelki támogatásban is.

Nem tudtam volna véghezvinni mindazt, ami egy túra szervezésével jár, ha nem áll ott első számú segítőtársamként feleségem, Babi (Már 29 éve!). Vele bármit, bármikor megbeszélhettem. Segített túllendülni a nehézségeken, lelket öntött belém ha csüggedtem, ötleteivel segített tökéletesíteni a végtelennek látszó teendők sorát. Na és persze Juci és Imi. Nem tudok elég hálás lenni nekik mindazért, emit megtettek. Néha talán nem értettünk mindenben egyet vagy másképp csináltak volna néhány dolgot, de ők kitartottak mellettem és az ügy mellett akkor is. Aztán Jani, Attila bácsi, akik lelkileg tettek helyre, ha elbizonytalanodtam. Nem lenne teljes a segítők listája, ha nem említeném Bernit és Pötit. Ők is megérdemlik, hogy bekerüljenek ebbe az írásba, mert amíg tehették, segítettek. (Nem azért, mintha ez a lista akkora kiváltság lenne, csak mégis valahol muszáj őket is megemlítenem, mint segítők.)

Na már megint elkanyarodtam. Tehát ott tartottunk, hogy a kívülálló mit lát egy motorosban. Nem részletezem, mindenki tudja.

Tavaly a csíksomlyói búcsúról hazamenet sikerült először találkoznunk személyesen a zsobokiakkal. Azt az érintettek tudnák igazából leírni, milyen volt ez a találkozás. Rúzsa Erzsike a gyermekotthon vezetője és a helyi lelkész, Bartha István Zsolt, aki írt is erről néhány sort. Motoros angyalok

 Beállítottunk egy túra végén, meglehetősen izzadságszagot árasztva magunkból, kissé ziláltan, fáradtan, szembekerülve a falu elöljáróival, akik éppen ünnepi ruhában fogadtak minket. Maradjunk annyiban, hogy meglehetősen nagy volt a kontraszt közöttünk. :D Ránézésre. Néhány percig. És lassan, nagyon lassan, de nyílni kezdett az ajtó, melyen bekopogtunk. Megéreztek valamit abból, amit képviselünk. A céljainkat, a gondolatainkat. Kezdtünk együtt gondolkodni. Igaz, csak félénken, kicsit tartózkodva, kicsit sötétben kutatva, de a fény kezdett beszűrődni. Megvolt az áttörés. Vágjunk bele! Lássuk mi sül ki belőle.

Mi sült ki belőle? Aki ott volt, tudja. Ha másnak nem is, nekem egy életre szóló élmény. Felfoghatatlan mennyiségű felénk áradó szeretet, elfogadás, befogadás, barátság. Azt hiszem ez egy újabb írást kíván, hogy mindazt leírjam, mit hozott számomra ez a túra. Mennyi lelki muníciót. Ezért itt félbe is hagyom a történetet.

Ideiglenes lezárásként azért álljon itt egy kis magyarázat arra, miért is lett a túra szlogenje a címben megfogalmazott gondolat.

A kezdetek kezdetén, mikor még a faluval ismerkedtem, keresgéltem, kutattam információk után. Akkor akadtam bele egy 2016.09.25-i lelkészi beiktatásról szóló videóba. Érdemes rászánni az időt! Lelkészbeiktatás Zsobok

Végignéztem a felvételt és beleragadt egy mondat az agyamba. A tudatom alá hatolt és befészkelte magát. Elhangzott az azóta szlogenné vált - a szó jó értelmében - "...a szeretet a kulcs minden szív felé ..." Elgondolkodtató, képszerű, mindent kifejező mondat. Nem is magyarázom, hogy mit jelent, mert mindenki megérti. Azt pedig, hogy mindez milyen hatással volt az azóta lelki társammá lett Bartha István Zsoltra, Rúzsa Erzsikére, Gál-Máté Csillára és még sorolhatnám hosszasan a zsoboki barátaink nevét, na és rám, ránk, már egy másik történet. Ígérem, hamarosan arra is sort kerítek, hogy megosszam veletek.

Addig is élj úgy, hogy büszke lehess magadra. Nem mások előtt, leginkább magad előtt, a saját elvárásaidat teljesítsd.

-- Lesbat --

 

Motorozás csapatban

Motorozás csapatban

Motorozás csapatban - íratlan(?) szabályok az együtt motorozás során.

Mikor először motorra ülünk, nem azon jár az eszünk, hogyan kell alkalmazkodnunk másokhoz. Élvezzük a szabadságot, a szél süvítését, a tovarohanó tájat. Elég magunkra és a körülöttünk lévő forgalomra, tájra, csodákra figyelni. De aztán sokunkban felmerül a kérdés: Milyen lehet csapatban motorozni?
Én is így voltam ezzel, amikor elérkezett az első alkalom, hogy meghívást kaptam egy közös motorozásra. A társaság, ahova sikerült bekerülni párommal, egy rutinos motorosokból álló, összeszokott baráti csapat volt. Én kívülállóként legalábbis így láttam. ;)

A kínálkozó alkalom azonban némi szorongást is hordozott magában. Kavarogtak a fejemben a kérdések. 

Mit kell majd csinálnom másképp, mint egyedül? Hol fogok motorozni a sorban? Honnan fogom tudni, mikor kell megállni, tankolni, enni, inni .....?! Mekkora távolságot kell tartanom? Melyik felén menjek? ....

Se vége se hossza a feltóduló kérdéseknek. Éppen ezért meglehetősen szorongva vártam az indulást. Aztán ahogy túljutottam az első napon, kezdtem kicsit optimistán tekinteni a további napok elé és nem is ért csalódás. Felejthetetlen egy hetet töltöttünk el feleségemmel a túra alkalmával. De mindez csak azért lehetett, mert világos, egyértelmű szabályok vonatkoztak mindenkire a túra során.

Ez már jó néhány éve történt és azóta sok-sok ezer kilométert motoroztunk már együtt balesetmentesen. A szabályok, a rutin, az odafigyelés ellenére persze sajnos előfordulnak váratlan helyzetek, amire nem számít az ember, de éppen azért, hogy minimalizáljuk a kockázatot, szükség van a szabályokra és azok betartására.

A fenti gondolatokon felbuzdulva merült fel bennem, hogy soha nem lehet elégszer leírni a csapatban való motorozás szabályait. Ezek nem kőbe vésett jogszabályok, hanem nálam sokkal tapasztaltabb motorosok által megfogalmazott útmutatások, amiket saját magunk is gyorsan elfogadunk, átlátunk és alkalmazunk, mert megtapasztaljuk a pozitív hatását.

Előttem már sokan megírták, hogyan motorozzunk csapatban. Nem is kívánok én itt valami forradalmár bőrébe bújva új dolgokat kitalálni. Mindössze szeretnék segíteni azoknak, akik még nem tapasztalhatták meg a csapatban motorozás élményét. Itt találjátok összefoglalva mindazokat a hasznos viselkedési formákat, amiket ha betartunk, a túráról hazatérve nagy valószínűséggel vigyorgó képpel mesélünk majd barátainknak egy korsó sör vagy egy pohár bor mellett hideg téli estéken.

Vágjunk is bele, ne húzzuk tovább az időt.

 Néhány fogalom, amivel nem árt tisztában lenni indulás előtt.

Túravezető: Nagy általánosságban elmondható, hogy ő szervezi és ő is vezeti le a túrát elejétől a végéig. Az ő feladata a legösszetettebb egy túra során.

• Megtervezi az utat és esetleg be is járja a túra előtt. Az előzetes tervbe beletartozik a szállás, étkezés megszervezése, útvonalak, alternatív útvonalak megtervezése, pihenőhelyek, tankolás, evés, ivás, WC, időjárástól függő ruházat váltás stb. Minden, ami egy túra alkalmával közbejöhet az előzetes tervezések ellenére, az ő felelőssége megoldani azokat. A tankolást mindig a legkisebb motortankhoz igazítja.


• Előzetes tájékozódás alapján a motorosok tudásszintje, motorjuk teljesítménye alapján meghatározza a haladási sorrendet, amitől eltérni nem lehet az ő előzetes beleegyezése nélkül.


• Eligazítja a résztvevőket indulás előtt. Felhívja a figyelmet az úton adódó veszélyekre, közli a következő megálló helyét, a haladási tempót. Bemutatja a záró motorost, megadja a telefonszámát, ha valaki lemaradna, eltévedne. (Persze ilyen nem fordulhat elő, mert ezért találták ki a záró motorost, de erről majd később.)


• Néhány alapvető karjelzés ismertetésével lehetőséget ad arra, hogy menet közben is lehessen kommunikálni egymással, ha szükséges.


• Miután elindult a társaság, figyeli a csapat egységét, a haladási tempót kontrollálja, karjelzésekkel figyelmeztet az esetleges vészhelyzetekre, úthibákra, lassításra, gyorsításra, előzésre stb.


• Ha úgy ítéli meg a következő pihenőnél, hogy változtatni szükséges a haladási sorrenden, akkor azt közli az érintettekkel.


• Pihenőhelynek csak olyan parkolót választ, ahol a teljes csapat biztonsággal parkolhat le és meghatározza a parkolás rendjét is.

Mindössze két szabályt kell vele kapcsolatban megjegyezned:

1. A túravezetőnek mindig igaza van!


2. Ha nincs igaza, akkor automatikusan az első szabály lép életbe!

Záró motoros: Ő zárja a sort, mögötte nem haladhat senki. Rutinos, általában nagy teljesítményű motorral zárja a sor végét. Védi az előtte haladókat a hátulról érkező felelőtlen autósoktól.

• Ismeri az útvonalat, esetleg GPS-en beállítva megvan nála a teljes útiterv


• Értesíti a túravezetőt probléma esetén rádión vagy előre motorozva.


• A túravezető jobb keze. Segít a túra elejétől a végéig a hibátlan lebonyolításban.


• Javaslatot tehet a haladási sorrend átszervezésére.


• Pihenők alkalmával egyeztet a vezetővel a sebességről, útvonalról, következő pihenőről stb.

Vele kapcsolatban is igaz, hogy csak két szabályt kell megjegyezned. Igen, neki is mindig igaza van veled szemben.
Most jössz te, a legfontosabb számodra (a túravezető és a záró motoros után persze)

A túra résztvevői, a csapat: Mindazok - köztük te is -, akik nem túravezetők és nem záró motorosok, hanem csak gondtalan utazók - gondolod te! De a valóság kicsit más. Ha azt szeretnéd, hogy épségben hazajuss és boldogan gondolhass majd vissza az együtt töltött időre, nem árt ha megjegyzed a következő szabályokat is, amik kimondottan rád vonatkoznak. Hidd el, nem is olyan egyszerű, mint ahogy az elsőre tűnik, ugyanis neked kell a legtöbb szabályt betartani és rutinszerűen alkalmazni.

A csapatban való motorozás más, mint az egyedül való túrázás. Figyelned kell a többiekre ugyanúgy, ahogy ők is figyelnek rád. Ez eleinte kicsit fárasztó lehet, de hamar belejössz és rutinszerűen tudod majd alkalmazni a megannyi megkötést, ami segít feledhetetlenné tenni a csapatban töltött napjaidat.

 

A túra kezdete előtt...

• Csak olyan túrára jelentkezz, ami megfelel a motorodnak és a tudásszintednek. Nem lenne szerencsés egy olyan társaságba csöppenned, ahol képtelen vagy tartani egy utazósebességet, nem tudod leküzdeni az útvonalból adódó kihívásokat. Senki nem élvezné, ezért kíméld meg magad ettől. Tájékozódj előzetesen a várható útvonalról, utazó sebességről, a túra nehézségi fokáról. Ezt általában a túra kiírásánál megtalálod.


• Érkezz időben, tele tankkal az indulóhelyre. Ha kérdésed van, kérdezd a túravezetőt.


• Olvasd el a túra leírását, nézd át az útvonalat.


• Motorod és papírjaid mindig legyenek rendben. A motorod műszaki állapota, műszaki vizsgája, biztosításod, zöld kártyád, EÜ csomag, személyes irataid mindig legyenek rendben.


• Külföldi út előtt tájékozódj a helyi valuta szükségességéről, tankolási lehetőségekről, szükséges okmányokról (esetleg útlevél).


• Belföldi út esetén is mindig legyenek nálad a szükséges iratok és költőpénz, bankkártya, telefon a túravezető elérhetőségével.


• Öltözz az időjárásnak megfelelően. Legyen nálad esőruha, váltóruha, aláöltözék.


• Mindig legyen nálad folyadék - lehetőleg ásványvíz -, hogy a motoron fokozottan felmerülő dehidratáltságot elkerüld. Nem árt, ha van nálad pár szem keksz vagy egy kis csokoládé is.


• Ha folyamatosan szedsz valamilyen gyógyszert, azt se felejtsd otthon.


• Gondoskodj a csomagjaid megfelelő rögzítéséről, nehogy bármi leessen a mögötted haladó társad elé. Különösen nagy veszélyt jelent egy-egy üveg ásványvíz elszabadulása menet közben, ezért lehetőleg táskába tedd azt, ne az üveget pókozd fel a csomag tetejére.

A túra közben...

Mindig cipzár alakzatban közlekedj. Ez egy nagyon praktikus haladási forma, bár a KRESZ szabályainak nem felel meg, de még mindig a legbiztonságosabb haladási forma csapatban való motorozás alkalmával. A képen látod, hogy sokkal több időd van reagálni egy előtted történő váratlan helyzetre, mintha közvetlenül az előtted haladó nyomvonalán haladnál. A menetoszlop sem lesz olyan hosszú és egy egységként jelenik meg a csapat a többi közlekedő számára, ezért ritkábban fognak meggondolatlan előzésbe kezdeni. Mindig maradj az úttestnek azon a felén, ahova a sorrend alapján kerülsz. Ne vágd le a kanyarokat sávon belül se. Ha a felezővonal mellett haladsz, mindig maradj a vonal mellett. Ha az út jobb szélén haladsz, maradj azon az oldalon végig. Ne zárkózz fel a sorban előtted lévő motoros mellé, illetve ne maradj le a mögötted lévő mellé, mert kevés helyetek marad a manőverezésre, akadályozzátok egymást a szabad mozgásban.

• Tarts akkora követési távolságot, hogy hirtelen fékezésnél meg tudj állni a veled egy nyomtávon közlekedő mögött. Lassabb haladásnál rövidebb, gyorsabb haladásnál nagyobb távolságot tarts. Tartsd meg a csapat egységét, ne tarts túl nagy távolságot, mert az autósokat ezzel előzésre késztetheted.


• Figyeld a saját és az előtted haladó tükrét is. Ha látod a sisakját (plexijét) az övében, ő is lát téged.


• Figyelj az előtted és a mögötted közlekedőre. Ha a mögötted lévő lemarad, te is növeld a távolságot, hogy a túravezető észrevegye, ha lassítani kell.


• Ha úgy érzed túl gyors számodra a tempó, inkább maradj le egy kicsit, ne kockáztass! Ne menj bele olyan helyzetekbe, amit nem tudsz megoldani.


• Ha menet közben pihenni szeretnél, tedd azt olyan útszakaszon, ahol nem várható hirtelen sebesség- vagy irányváltás. Ne állj fel túl hosszú időre a nyeregből, mert balesetveszélyes.


• Ha menet közben úthibával, váratlan akadállyal találkozol az úton, jelezd azt a mögötted haladónak a lábaddal vagy a szabad kezeddel arra a pontra mutatva, ahol az akadály van.


• Soha ne változtass a pozíciódon előzetes egyeztetés nélkül.


• Csapattagot előzni, hirtelen kiállni a sorból szigorúan tilos.


• Soha ne vagánykodj! Légy körültekintő! Senki sem azért indult el túrázni, hogy balesetet szenvedjen egy felelőtlen társa miatt. Ilyen viselkedés esetén a második figyelmeztetést követően el kell hagynod a csapatot.


• Csapatban való előzéskor mindig mérd fel az előtted és mögötted haladók helyzetét és sebességét. Intenzíven hajtsd végre az előzést, majd az előzést követő visszatéréskor figyelj rá, hogy hirtelen lassítással ne akadályozd a mögötted nagy sebességgel érkező társadat. Hagyj neki is elég helyet a visszatéréshez.


• Bármilyen problémád lenne, jelezd azt a túravezetőnek a következő pihenőhelynél.


• Pihenők vagy a szállásra való érkezés alkalmával figyelj a túravezetőre, aki közli a várható indulás idejét és tájékoztat, ha valamilyen információt szeretne megosztani a résztvevőkkel.


• Úgy parkold le a motorodat, hogy az a többieknek és a többi közlekedőnek ne legyen útban. Biztonságosan támaszd le a motorodat, ellenőrizd inkább kétszer, hogy stabil-e az oldaltámaszod, nehogy eldőlve kárt okozz másoknak. Ha van középsztendered, használd azt.


• Nézd át a csomagod rögzítését, az esetlegesen meglazult hevedereket, gumipókokat igazítsd meg. Ellenőrizd, hogy biztosan becsuktad-e a táskáidat.


• Időben kezdj el készülődni az indulás előtt, ne akkor kezdj el öltözködni, amikor a többiek már teljes menetfelszerelésben ülnek a motoron.


• A reggeli indulásról ne késs el, légy ott inkább korábban, mint hogy rád kelljen várni.


• Tankolás esetén ellenőrizd, hogy mennyi üzemanyagod van még. Elegendő-e a következő tankolási pontig. Ne kelljen indulás után 50 km múlva megállni miattad egy újabb tankolás miatt. Inkább töltsd meg te is a motorodat előbb, minthogy kifogyj a naftából.


• Tartsd be a túravezető utasításait, hogy épségben hazajuss.


• Alkalmazkodj társaidhoz.

Elsőre talán hosszúnak tűnhet a leírás, de hidd el, néhány óra vagy nap után már belejössz annyira, hogy ne jöjj zavarba egy túra alkalmával. Főleg, ha előtte kicsit áttanulmányozod a leírtakat, nem lehet gond. Hidd el, nem öncélú szabályok ezek. Mindegyik azért van, hogy te jól érezhesd magad és biztonságban eljuss a rajttól a célig. Balesetmentes, széles utat nektek! Remélem hamarosan találkozhatunk személyesen is egy ilyen közös túra alkalmával!

— Lesbat —

Indul a szezon

Indul a szezon

Ha beköszönt a tavasz

Végre indul a szezon, elérkezett a várva várt tavasz, a szívet melengető napsütés. A jó idővel megérkeznek a motorosok is az utakra. Eleinte a hideg reggeleket követően még csak a bátrabbak kelnek útra, de napok alatt elárasztják az utakat a kétkerekű kedvencek hátán szárnyaló lovasok.

Mielőtt azonban valaki felelőtlenül nekivágna a tavaszi vágtatásnak, nem árt néhány dolgot felfrissíteni indulás előtt.

Pár elszánt barátunkat kivéve mindenki elteszi a vasat télire kicsit pihenni. Ez a kényszerszünet néha nem múlik el nyomtalanul. A tavaszi első indítások alkalmával előfordul, hogy valami nem száz százalékosan szuperál a járgányon. Általában az akkumulátorok sínylik meg ezt az időszakot, ha nem voltál elég előrelátó, mikor pihenni küldted szíved csücskét. Ilyenkor teljesen természetesnek vesszük, hogy egy gyors javítással, töltéssel, akku cserével megoldjuk a problémákat és már vágtatnánk is, versenyre kelni a még csípős északi széllel.

De álljunk csak meg egy pillanatra! Biztos, hogy nem feledkeztél meg valamiről?

Ha kicsit megerőlteti az ember a szürkeállományát, rájöhet néhány dologra. Vegyük csak sorra ezeket a kósza gondolatokat a teljesség igénye nélkül.

Minden rendben a motoromon?

• Gumik állapota, guminyomás
• Világítás, féklámpa, index
• Olaj, légszűrő csere
• Fékek, folyadékok
• stb.

Folytathatnánk a sort, de talán mindenki ismeri az ilyenkor elvégzendő lista tartalmát. Nem is ezért fogalmazódott meg bennem ez az írás.

Amiért billentyűzetet ragadtam, az inkább az emberi tényező vizsgálata. Sokan nem veszik ezt számításba, mert nagyon sok motoros úgy gondolja, hogy az ő tudása van olyan jó, hogy felpattanhat gond nélkül a nyeregbe. Nos nem árt, ha eszünkbe jut, hogy nem csak a motorokat viseli meg a hosszú téli tétlenség, hanem bizony a mi tudásunkat is kicsit lefagyasztják a hideg napok. Ne szégyelljük az első néhány kilométert arra szánni, hogy visszaszokjunk a motorra. Óhatatlanul megfeledkezhetünk róla, hogy még hidegek az utak, a gumik, megkoptak a fogaskerekek - és nem csak a gépben! Az autósokról pedig még szót sem ejtettünk. Ők azt is elfelejtették, hogy léteznek motorok!

Én az első tavaszi induláskor mindig megfogadom, hogy nagy odafigyeléssel, kellő tisztelettel teszem meg az első kilométereket. Ezt mindig be is tartom és eddig nem bántam meg. Ugyan kinek hiányzik egy korai megcsúszás? - másról ne is essék szó.

Ha tehát hív a természet és szárnyra kelünk a tavaszi illatokkal, jusson eszünkbe: mindenkit hazavárnak!

Széles utat!

— Lesbat —

Miért élünk?

Miért élünk?

Feltetted már magadnak a kérdést valaha is: Miért élünk?

  Amikor először rátaláltam erre a videóra, nem tulajdonítottam neki különösebb fontosságot. Persze tetszett, mert megható történet és valahol kapcsolódik az én életemhez is, de nem olyan mélyen, hogy továbbgondoljam a dolgot. Aztán nemrég megint elém került a videó. Ismét megnéztem, megint tetszett, de még mindig nem érte el talán a kellő hatást, hogy klaviatúrát ragadjak a téma kapcsán.

  Teltek a napok, hetek, mire megint belebotlottam a linkbe. Valami megváltozott a legutóbbi megtekintés óta. Több olyan esemény is lezajlott körülöttem, melynek része lettem akarva vagy akaratlanul. Jártam a Pilisben, ellátogattam Nyitragerencsérre a P. Mobil Rockmúzeumba, beszélgettem régi barátokkal, ismerősökkel és a családomon belül is zajlott az élet. Talán mindez hozzájárult ahhoz, hogy most éppen a billentyűzetet kopogtatva írom ezeket a sorokat.

  Néhány dologról elgondolkodtam. Köztük talán a legfontosabb a címben már említett kérdés:


Miért élünk?

  Nos mindenkinek más válasza lehet erre és ez rendben is van. De talán ha kicsit több időt szánva rá, sorba vesszük eddigi életünk főbb állomásait, egy-két következtetést le tudunk vonni belőle. De mielőtt ezt saját részemről megtenném, nézzétek meg a fent említett rövid kis videót, mely igaz történet alapján készült. Biztosan sokan láttátok már ezt a pár perces alkotást, de elsőre talán ti sem fordítottatok rá nagyobb figyelmet, mint én annak idején.

A videót többször is megnéztem és elgondolkodtam azon, vajon mennyiben kapcsolható össze ennek az átlagban 81 éves társaságnak az élete a saját életemmel. Talán meglepő, de sok hasonlóságot találtam. Persze szerencsére még van jó néhány évem addig, mire én is elérem ezt a kort. .. De itt álljunk meg egy pillanatra, mert megannyi kérdés tódul elém. … Megérem? Mit szeretnék még elérni, megélni ebben az életben? Mit éltem át eddig és mi vár még rám, ebben a megismételhetetlen és egyszeri csodában? Mindezekkel számot vetve futtattam magamban tovább a videó üzenetét.

  Egy alig 3 perces kisfilm képes volt rávezetni sok fontos dologra, ami talán elsőre közhelyesnek tűnhet, de ha a saját életünket helyezzük középpontba, talán nem is olyan egyszerű másképp megfogalmazni. A lényeg, hogy valóban úgy is érezzünk, cselekedjünk, ahogy azt megfogalmazzuk.

  Próbáljuk meg úgy irányítani az életünket, hogy ne kelljen a vége felé azon keseregnünk, hogy mi mindent szerettünk volna még tenni, de már nem lehet. Ne kifogásokat keressünk, hanem lehetőségeket, hogy elérjük mindazt, amire büszkék lehetünk, amire mosolyogva gondolhatunk, amikor talán már csak magányosan üldögélhetünk egy széken a teraszon, emlékeink közt kutakodva. Becsüljük meg azt, amink van, legyen az akár anyagi vagy embertársi kapcsolat. Ne dobjuk el magunktól azokat, akik mellettünk állnak jóban, rosszban. Tápláljuk a szeretet lángját, nehogy kialudjon, mert életben tartani egy tüzet sokkal könnyebb, mint ismét lángra gyújtani. Szerencsések azok, akik társukkal együtt öregedhetnek meg, Ezért mindenkinek azt kívánom, találja meg igaz lelki társát és álljon mellette egészségben, betegségben egyaránt. Ne kövesse a multikulturális társadalmak szabadelvű, liberális kapcsolatteremtési elvét! Ne a fogyasztói társadalom elvárásainak megfelelve éljen! Éljen és cselekedjen következetesen a saját elvei szerint, kitartva a hagyományos erkölcsi értékrend mentén.

  Visszatérve a videóra, talán nem kell megmagyarázni a mondanivalóját. Biztosan van több ilyen filmecske is a világhálón, amiknek hasonló a tartalma, de ez azért különösen fontos számomra, mert hát talán én is motorosnak mondhatom magam. Ha másért nem is (van azért más is), de a motorozás szeretete miatt mindenképp.

  Záró gondolatként még annyit, hogy érdemes töprengeni azon is, hogy mi a mondanivalója még a fenti alkotásnak egy motoros csapat számára? Olyanoknak, akik évente csak néhány alkalommal tehetik meg, hogy egy asztal körül vagy a motor nyergében egy közös túrán gurulva élvezzék egymás társaságát? Nos nekik is jelenthet valamit. Össze kell tartani, segíteni kell egymásnak, ha valaki bajba kerül, túl kell lépni kicsinyes problémákon, amik hosszú távon megölik a kapcsolatokat. Nézzük el egymás hibáit, lépjünk túl rajta, karoljuk fel  bajba kerülőket, közös célokért, közösen küzdjünk és próbáljuk meg szebbé tenni a körülöttünk lévők életét is. Becsüljük meg a barátságot, mert egy igaz barát mindig segít, ha baj van.

  Én szerencsésnek mondhatom magam, mert rátaláltam azokra az emberekre, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, kiállnak társaik mellett akkor is, ha azok bajba kerülnek. Úgy szeretném leélni az életemet, hogy a végén ne kelljen azon keseregnem, mi mindent tehettem volna másképp?

— Lesbat —

Neked egy legyintés

Neked egy legyintés - nekem az életem múlhat rajta...

Neked egy legyintés - nekem az életem múlhat rajta. Ez a mondat fogalmazódott meg bennem az elmúlt időszakban történtek kapcsán. Azoknak szánom ezt az írást elsősorban, akik nagy valószínűséggel nem fogják végigolvasni. Felvetődhet a kérdés, hogy akkor egyáltalán minek írom meg. Nos azért, mert hátha mégis eljut azokhoz is, akik eddig bele sem gondoltak, milyen motorral közlekedni az utakon. Az utóbbi napokban sajnos egyre többször olvasni végzetes kimenetelű motorbalesetekről.

Tegnapi hír ennek kapcsán, hogy a Mátrában és a Mecsekben fokozott ellenőrzésre számíthatnak a két keréken közlekedők. Ezt az ő érdekükben rendelte el az illetékes hatóság.

A motorosok nem az erre alkalmas versenypályán próbálgatják a járművüket, hanem a közúton. Ahogy arra számítani lehetett, a jó idő beköszöntével jelentősen megnőtt a motorosbalesetek száma, aminek az is az oka, hogy a vezetők télen kiestek a rutinból – mondta Kiss Csaba.

Ez nagyon szép gondolat, csak nem a nyár beköszönte előtti napokban. Mi, akik rendszeresen motorozunk, tisztában vagyunk vele, hogy a téli kényszerpihenő alatt kicsit megkopik a rutin. De azt is tudjuk, hogy a nyeregbe visszaszokni nem hónapokig, hanem csak napokig vagy órákig tart. Persze akik keveset motoroznak és inkább csak hobbiból, menőzésből vagy spórolási megfontolásból használják a két kerekűeket, nekik talán kellhet ennyi idő, de csak azért, mert havonta jó, ha egyszer nyeregbe szállnak. Viszont az ilyenek nagy részének eszébe sem jut bevállalós kanyarvadászatokba belemenni. Vannak ilyenek is az tény, de a többség nem ilyen.

A fenti bevezetőből tehát kiderül, hogy megint egy kalap alá szeretnék venni a médiában a motorosokat, mint a megtestesült gonosz példaképét. Elég megnézni egy kereskedelmi híradó tudósítását egy olyan balesetről, amiben motoros is érintett. A nyilatkozatok, főcím, a képek, a felkonf mind-mind azt sugallják, hogy már megint ezek az agyatlan motorosok okoztak balesetet. Holott a valóságban mást mutatnak a statisztikák. Még mindig az esetek túlnyomó többségében az autósok a vétkesek.

De most lépjünk is tovább az eredeti téma kapcsán. Miért is jutott eszembe, hogy megint billentyűzetet ragadjak? Tegnap motorozni voltam a Kelet-Mecsekben, Komló környékén és sajnos siralmas tapasztalatokat gyűjtöttem ismét az autósok közlekedési moráljáról. Akik ismernek, tudhatják, hogy nem vagyok egy száguldozós, kanyarvadász fajta. Inkább a komótosan, kényelmesen, szaglászva és nézelődve közlekedést részesítem előnyben, de hát egy cruiser erre is való elsősorban. Ugyanakkor igazodom a forgalomhoz, ha kell dinamikusan közlekedem, de törekedve a szabályok betartására. Nap mint nap vezetek autót is, így nyugodtan nyilatkozhatok az autósokról is, nem csak a motorosokról. Visszatérve a tegnapi nap és a korábbi időszak tapasztalataira sokadszorra is megállapítottam, hogy siralmas az autósok közlekedési morálja. Mint mindenben, itt is tisztelet a kivételnek, így nem is nekik szánom a következő sorokat, hanem neked, aki nem figyelsz ránk!

Mikor motorozom, ezt többnyire azért teszem, hogy kikapcsolódjak, elfelejtsem a hétköznapok gondjait, élményeket gyűjtsek, oldjam a stresszt. Ebben te megakadályozol, mert levágod a kanyart, amivel engem ívmódosításra, fékezésre kényszerítesz, nem hagysz nekem elég helyet a saját sávomban. Neked egy legyintés - nekem az életem múlhat rajta ...

Jössz velem szemben a másik sávban. Előzni szeretnél, ezért kikukucskálsz. Látod, hogy közeledem, de mégis előzni kezdesz, nem hagyva nekem elég utat. Neked egy legyintés - nekem az életem múlhat rajta ...

Rám nézel a kereszteződésben, látom, hogy észrevettél. Utánam nem jön senki, de te mégis kihajtasz elém, fékezésre kényszerítve engem. Neked egy legyintés - nekem az életem múlhat rajta ...

Szeretnélek megelőzni, mert utolértelek, tehát nagy a valószínűsége, hogy gyorsabb vagyok nálad. Ez nem feltétlenül a nagy sebesség miatt van így, hanem azért, mert motorral sokkal dinamikusabban lehet közlekedni, könnyebb rövidebb szakaszon is biztonságosan előzni. Te behúzódsz a vonal mellé, beletaposol a gázba vagy ami még rosszabb, ráfékezel előttem. Amikor elmegyek melletted, rám dudálsz, mert te voltál előrébb és én meg mertelek előzni egy dugóban. Fékezésre, irányváltásra kényszerítesz. Neked egy legyintés - nekem az életem múlhat rajta ...

Bevágsz elém a másik sávból, mert szerinted nekem sokkal kevesebb hely is elég. Fékezésre, irányváltásra kényszerítesz. Neked egy legyintés - nekem az életem múlhat rajta ...

Nem használsz irányjelzőt. Ennek két oka lehet. Nem szereltek ilyen szerkezetet az autódba vagy lusta vagy használni. Kanyarogsz jobbra-balra, mert te tudod hova tartasz. Én nem. Neked egy legyintés - nekem az életem múlhat rajta ...

Miután mögötted haladok a megengedett sebességnél jóval lassabban, szeretnélek megelőzni, mert nem tudom mi okod van rá, hogy ilyen tempóban haladsz. Előzés közben rájössz, hogy van még jócskán tartalék lóerő az autódban és beletaposol, nehogy már ez a tapló motoros megelőzzön. 70-ről indultunk, már 130-cal haladok melletted, de még taposod a gázt. Az sem zavar, hogy szemből kamion érkezik. Neked egy legyintés - nekem az életem múlhat rajta ...

Állsz a lámpánál a dugóban. Frusztrált vagy, haladni szeretnél, de nem lehet. Nekem megengedi a KRESZ, hogy a két kocsisor között elhaladva előre menjek. Te ezt nehezményezed, mert ha neked nem lehet, akkor másnak se lehessen. Ezért rám húzod a kormányt mielőtt elhaladnék melletted vagy eleve úgy állsz meg, hogy ne férjek el. Neked egy legyintés - nekem az életem múlhat rajta ...

Éjjel, egy hosszú túráról hazafelé tartva ketten ülünk a motoron, az egy hétre való cuccunk a csomagtartón. Együtt nyomunk vagy fél tonnát. Sajnos ilyenkor kicsit felfelé hord a fényszóró. Mivel a legtöbb motoron még nincs fényszóró magasság állítási lehetőség menet közben, ezért kicsit vakít a lámpám este. Te rám villantasz szemből, mire én vissza villantok - jelezve, hogy nem reflektorral közlekedem. Neked ez nem tetszik, mert még mindig zavar a lámpám, ezért felkapcsolod a reflektort és úgy is hagyod mindaddig, míg el nem haladunk egymás mellett. Én semmit nem látok az útból, te haladsz tovább. Neked egy legyintés - nekem az életem múlhat rajta ...

Sajnos még lehetne sorolni a hasonló helyzeteket és valószínűleg minden motoros társammal történtek már hasonló esetek. Viszont az utóbbi időben egyre gyakoribb az index használatának mellőzése, a kanyarok levágása, áttérés a másik sávba és ez nagyon nem jó tendencia. Említést kell tenni azonban azokról a két keréken száguldozó elmeháborodottakról is, akik az átlag polgárban a motorosok megtestesítői. Sajnos a városban 120-szal száguldozók, tiltott helyeken előzők, egykerekezők kerülnek előtérbe azokkal szemben, akik szabályosan, másokra és magukra figyelve vesznek részt a napi forgalomban. A notórius szabálytalankodók egy része előbb-utóbb bajba kerül, de mindig van utánpótlás. Velük sajnos nehéz mit kezdeni. Ha ők nem akarnak megváltozni, nem is fognak. Viszont belőlük kiindulva sanyargatni a többséget, nem jó megoldás. Ideális esetben mindenki szabályosan közlekedne, vezetéstechnikai tréningekre, versenypályára járna. De ne legyünk naivak, ez nem lesz általános. Maradnak a többnyire közúton, a forgalomban edződöttek. Aki bírja az marad, aki nem, az inkább autóba ül.

Rengeteg gondolatot lehetne még képernyőre vetni, de most ennyi talán elég lesz. Zárásként talán csak annyit, hogy mi motorosok ugyan olyan emberek vagyunk, mint egy autós. Családapák, családanyák, gyermekek. Ne kívánd a halálunkat azzal, hogy felindultságodból, türelmetlenségedből, rossz kedvedből adódóan rosszat kívánsz vagy teszel velünk! Minket is hazavárnak!

Neked egy legyintés - nekem az életem múlhat rajta ...

— Lesbat —