Van abban valami megmagyarázhatatlan erő, amikor egy kora reggelen ébredés után kitekintesz a szállásod melletted elhaladó főútra és azt látod, emberek gyalogolnak nemzeti zászlókkal, népviseletben, beszélnek, nevetgélnek, messziről üdvözölnek téged, mit régi barátjukat. Mindezt magyarul, pedig - Isten bocsássa meg ezt nekem, hogy le kell írnom - Romániában (?) vagyunk.
Aztán rövid nézelődést, majd készülődést követően elragad az érzés. Felülsz a motorra, út közben integet mindenki, minden porcikádat átjárja a borzongás. Nem a reggeli csípős idő miatt. Hiába a deresen csillogó motorülés, kisüt a Nap, felmelegíti a tested. A lelked melegéről pedig az eléd táruló látvány gondoskodik.
Lassan haladsz a szekerek, zarándokok közt, mert minden pillanatát ki kell élvezni. Aztán leparkolod a vasat, összeszeded a kis motyódat, mely egész nap húzza majd a válladat. Kezd meleged lenni a csizmában, kabátban, gondoskodnod kell a sisakról, minden cuccodról. De végre elindulsz a nyeregbe. Oda, ahova minden magyar testvéred igyekszik. Elragad a tömeg, mindenki mosolyog, boldog. Örülsz, hogy a barátaid közt vagy.
Leírni nem lehet, csak megtapasztalni. Átélni azt a felejthetetlen eseményt, amelyen magyar testvéreiddel együtt dobban a szíved, összeér a lelketek, ismeretlenül is mindenki a barátoddá válik. Aztán megtapasztalod, mennyi véletlenen múlik az ember élete. Mindaz, ami földi itt létünk során történik velünk, véletlenek sorozata. Persze csak akkor, ha meg mered élni az életedet és nem csak a mindennapok sodornak tovább maguk alá gyűrve. Mégis mi más lehet, mint véletlen, hogy olyan barátokkal találkozol sok száz kilométerre otthonodtól, akik közül az egyikük alig egy utcányira lakik tőled, a másik két barátod pedig mindössze pár percre. Ez biztosan véletlen. Gondolná az, aki külső szemlélőként tapasztalná meg a leírtakat.
Véletlen? Vannak véletlenek? Bizonyára. De ahogy már én is sokszor leírtam, nincsenek véletlenek. Nem véletlenül botlassz bele olyanokba, akik hozzád hasonlóan hajlandók felkelni a fotelből. Útra kelnek, hogy személyesen éljék meg azt a megismételhetetlen pillanatot, ott fent a nyeregben. Ott, ahol mindenki magyarnak érezheti magát.
Bízom benne, hogy egyszer túl leszünk végre ezeken a napokon, melyek megkötik a kezünket, elszakítanak minket egymástól, megpróbálják legyőzni a barátságunkat. Lesz tavasz, lesz rügyfakadás, gyalogolunk még egymás mellett, lélekben egyként a nyeregbe.
--Lesbat--
